Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A "bábozás" technika

14062015534.jpgJó néhány évvel ezelőtt, - talán 2006 környékén - amikor még aktívan jártam kineziológia oldásra Máriához (akitől nagyon sokat tanultam a Holisztikus Oktatási Központban), valamiért nem a szokásos oldást alkalmazta, hanem beavatott a bábozás rejtelmeibe! ;)                        Már akkor is nagyon tetszett és abban az időben, amikor még nem lehetett ennyi terápia közül válogatni, igazán izgalmas és különös élmény volt számomra! Bevallom, azóta eszembe sem jutott - csak villanásaim voltak ezzel kapcsolatban, miszerint: "össze kéne állítani egy ilyen "csomagot""… :) - egészen addig, míg barátnőmmel/csoporttársammal úgy éreztük, hogy már nem ad nekünk annyit egy másik módszer, frissíteni kéne…. ;) Ekkor jött az ötlet!!! Eszembe jutoooott….!!! Összedugtuk a buksinkat :) és az Ő gyerekkori babáival nekilendült a terápia! ;) Mindketten nagyon élveztük! Sok témát érintettünk egy ilyen bábozás alkalmával és sok-sok minden megoldódott, elengedésre, helyére, illetve megértésre került!! ;) Aki járt már Hellinger terápián (család, illetve rendszerállításon), annak nem árulok el nagy titkot azzal, ha ahhoz hasonlítom. Tényleg olyan, mint egy "minicsaládállítás"!!! ;) Csak ehhez nem kell összehívni egy csoportot, valamint nem használunk papír nyilakat, mint az egyéni állításon és személy szerint én azt gondolom (illetve az utóbbi pár hónapban a tapasztalataim és a visszajelzések is azt bizonyítják), hogy ez sokkal szórakoztatóbb. Valahogy jobban kedvelik és könnyebben megnyílnak az emberek eközben! ;) Talán azért, mert ketten vagyunk a bábokkal ;) és így intim marad az egész, míg egy csoportban van, akinek nehéz megnyílnia….! Nem beszélve arról, hogy ilyenkor egy kicsit "lemehetünk újra gyerekbe" és "játszhatunk" egy jót!!! ;)

Sok mindenre ránézhetünk' ezzel a módszerrel. Bizonyos élethelyzetekre - legyen az család, párkapcsolat, egyéb emberi kapcsolatok, (barátság, főnök, kolléga stb. …) egészség, munka, pénz, érzelmek, olyan szokások/minták, amikről már úgy érezzük hátráltatnak, akadályoznak minket - egyszóval bármire!! ;)

A fotón látható bábokkal illusztráltam egy férfit, aki most "gyászol meg" egy elvesztett személyt, mert idáig elnyomta az ezzel kapcsolatos érzéseit, egy egyedülálló anyát, aki kirekesztve érzi magát a családjából, egy állapotos nőt, akiről nem vesz tudomást a társa, akitől a babát várja, egy boldog családot, ikrekkel és két hölgyet, akik nem értik meg egymást, ahol az egyik nő támad, a másik védekezik, valamint két embert, akik ikreknek indultak, de az egyik lélek visszafordult leszületés előtt, a megszületett testvér pedig mellette "fekszik" szolidaritásból…  A törpöket pedig azért raktam a képre, mert bábozni igazából bármivel lehet! Mária mondta: "Lehet sótartó is" :D Nem kell hozzá feltétlen ez a remek baba szett! Deeee jó, ha van :D :D :D ………. 

 

Szeretetteli ölelés:

Ottcsi

2015-06-14

Ha kérdésed van, tedd fel itt, vagy keress meg facebook-on:                      

Török-Szabó Ottília ;)

27052015375.jpg